2010. március 22.

The Audrey Hepburn story

Igaz ugyan,hogy Jennifer Love Hewitt személyisége  nem olyan
 sziporkázó és huncut,mint Audrey-é volt, és én biztos nem vele
 játszattam volna el a színésznő életét,de így is tetszett a film.

7 megjegyzés:

  1. Egy újabb közös pont :-). Én is szeretem ezt a filmet, néhány éve láttam először, de azóta is mindig megnézem, ha adják a tv-ben. Legutóbb karácsonykor vagy újévkor láttam, ha jól emlékszem. J. Love Hewitt-tal kapcsolatban igazad van, de hirtelenjében nem tudom, hogy kivel játszatnám el a főszerepet. Az a helyzet, hogy szerintem Audrey Hepburn egy jelenség. Olyan veleszületett eleganciája és bája van, ami csak keveseknek adatik meg, nem véletlen gyakorolt akkora hatást Givenchy-re is :-). Én gyerekkorom óta imádom, azóta, hogy először láttam a My fair Lady-t :-). Persze, azóta megnéztem több filmjét is, és eddig egyedül a Várj, míg sötét lesz nem tetszett, de nem Audrey miatt, ő tökéletesen játszott, hanem azért mert nem szeretem az ilyen műfajú filmeket, ha nem ő szerepel benne, meg sem néztem volna. Kár, hogy a Gigi filmváltozatában nem ő játszotta a címszerepet, mert azt ettől függetlenül is nagyon szeretem.
    Még az jutott most eszembe, hogy kb. általános iskolás koromban volt Friderikusznak vmi showműsora, egyszer Givenchy volt az egyik vendég, és beöltöztettek egy magyar modellt vagy színésznőt (az a baj, hogy nem tudom felidézni, hogy ki volt az), Audrey hasonmásnak, és megkérdezték G.-t, hogy mit gondol, hasonlít-e a lány Audrey-ra. És G. elérzékenyülten mondta, hogy nagyon, még "a sótartója" - amit Audrey utált magán, de ő szinte beleszeretett - is ugyanolyan, mint Audrey-é. (Egyébként ismert magyar nők közül engem Zséda sokszor emlékeztet Audrey-ra, néhol még szinte arcra is (nézd meg a youtube-on a Rám valahol egy férfi vár klipet pl.), de úgy egyébként is, mert neki van vmiféle kecsesség a mozdulataiban, még kismamaként, nagy pocakkal is olyan légies volt (pedig ezt tudom magamról, hogy ez nem kis feladat, olykor még a legegyszerűbb mozdulat is kihívás, mert a pocak elhúzza az ember lányát, ha úgy egyébként olyan 50 kg körüli súlyban van :-).)
    Heni

    VálaszTörlés
  2. Hát,igazából én sem tudom,hogy kivel lehetett volna eljátszatni ezt a szerepet,mert Audrey valóban páratlan egyéniség,de talán mondjuk Audrey Tautou-ban nekem több hasonlóság lett volna.És igen,Zsédában tényleg van valami rá jellemző finom elegancia:)
    Nálam a "Breakfast at Tiffany's" és a "Hogyan kell 1milliót lopni?"a listavezető,és a "Római Vakáció"val kezdődött a rajongás!De bármelyik filmjét képes vagyok akárhányszor megnézni:)))

    VálaszTörlés
  3. Jah,Heni!És hamarosan értekezhetünk megint korcsolya-ügyekben,indul a VB!!!

    VálaszTörlés
  4. Igen, épp most megy az Eurosporton a kötelező tánc, végre nézhető időpontban van, az igazán fontos események itthoni idő szerint kb. 19 órakor kezdődnek majd. Az már neked is jó lesz, nem? Majd megtárgyaljuk az eseményeket, kíváncsian várom mi lesz Plushenkoval.
    Audrey: Audrey Tautou valóban jó lehetett volna a szerepre, bár én most legutóbb a Coco Chanelben láttam, és lehet, hogy túlzottan azonosítanám azzal a szereppel, ahol hitelesen játszotta a feminista Coco-t. Ez után nem biztos, hogy nem látnám bele ezt a keménységet, ha Audrey-t alakítaná, hozzá pedig ez a jellemvonás nem igazán illik (szerintem).(Egyébként ha jól emlékszem, nyilván J. L. Hewitt a producere is volt a Hepburn filmnek, tehát nem kérdés, miért pont ő játszotta a főszerepet :-).)

    VálaszTörlés
  5. Igen,én is úgy emlékszem,hogy ő volt a producer.Még talán azt is olvastam valahol,hogy nemcsak mi bíráltuk ezért a szereplőválasztásért,hanem a szakma is.
    Igen,a másik Audrey-t én is a Coco Avant Chanel-ben láttam utoljára,és abban káprázatos volt!!!!
    Ami meg PLushi-t illeti,állítólag az előzetes bejelentése ellenére ő sem lesz itt,meg Lysacek se....talán így akarták elkerülni a forrongó indulatokat.

    VálaszTörlés
  6. Azóta én is olvastam, hogy sajnos nem lesznek ott a vb-n, gondoltam, akkor öröm az ürömben, hogy legalább Lambielnek nagyobb esélye lesz nyerni. Erre a cikk végén egy félmondatban mellesleg megjegyezték, hogy ő sem lesz ott :-(. Jobban szeretek úgy nézni bármilyen sporteseményt, ha szoríthatok a kedvencemért, mint semleges nézőként...

    VálaszTörlés
  7. Így a férfimezőnyben nekem sem lesz sok érdekeltségem.Szomorkás vagyok:(

    VálaszTörlés