Egy nagyon kedves barátom verséhez festettem életemben
először illusztrációt,olyat,amit aztán neki is ajándékoztam.
Ma meglepett a linkkel, ahol azóta is őrzi ezt a képet,
és ez engem mélységesen meghatott.Jó volt emlékezni....
Faragó Tamás: Sosemvolt
Egy illatos éjszaka,
Vöröslő fák sora,
Sárguló fény födte
árnya ér össze
egy végtelen pillanat
tört élén, ég alatt
csillan meg, szürkéskék
fényt szórva, út szélén
ezüstös kvarchomok
rejtette lábnyomok
mögött elmaradt
szerelmes halk szavak
és némán hallgatott
sosemvolt dallamok
mit a szél dalolt selymesen
míg átölelt csendesen,
egy illatos éjszaka,
mi nem történt meg soha.
2000. május 31-június 1.
És néhány évvel később, kicsit már más stílusban :
Nagyon szépek! Mondtam már párszor, hogy szerintem mennyire tehetséges vagy, a véleményem nem változott :-). (Az egyik kertszomszédunk egy Munkácsy-díjas festőművész, és ő mondta, hogy nagyon sajnálja, hogy mostanában a festészetben a gondolat helyett fontosabbá vált a látvány, és emiatt egyre több fotorealisztikus kép készül, ami szerinte nem pozitív dolog. Én, mint laikus műkedvelő, ehhez csak annyit tudok mondani, hogy nekem tetszenek az elvontabb művek is, amennyiben átjön az a gondolat, aminek jegyében készültek. DE pont ez az, amit sokszor nem tudok bennük felfedezni, míg egy fotorealisztikus műnél ilyen gondok nincsenek, egyszerűen csak tetszenek (vagy nem.) De ez biztos azért van, mert nem értek hozzá :-).)
VálaszTörlésHeni
Én úgy vagyok ezzel,hogy mindennek megvan a maga értéke és szépsége:a fotorealisztikusban csodálni lehet,hogy mennyire hasonlít a valóságra,az elvontban meg azt,hogy mennyire nem:)
VálaszTörlés