5 év után jelentkezik új albummal a Quimby !
Tibi szerint ilyen a lemez:
„Semmilyennek nem terveztük és valamilyen lett.
Ez egy nagy dalcsokor, egy olyan gyűjtemény,
amihez nem volt prekoncepció, de megmutatja,
milyen világokban mozogtunk az elmúlt időben.
Részben azért is Kicsi ország a címe, mert minden egyes
dala egy kis különálló világ.
Nem egységben működnek, hanem dalonkénti esszenciák,
egy-egy hangulat jelenik meg bennük.
Van köztük nagyon húzós rockszám, van minimál zongorás dal is,
sőt még egy rövid reggae betét is.”
A Kicsi ország album 2010. december 16-án jelenik meg, először az aznap
esti budapesti dedikáláson lesz kapható, 18 órától az Almássy téri Musicland
lemezboltban. A zenekar év végi fellépésein még csak három-négy-öt szám
kerül elő az új albumról, hagyományos lemezbemutató koncertet a tervek
szerint valamikor februárban tartanak majd.
A 2011-es év amúgy is kitüntetett esztendő lesz a Quimby életében,
a Dunaújvárosról indult zenekar ugyanis akkor ünnepli 20. születésnapját,
úgy, hogy ennek a húsz évnek a második évtizedét már együtt csinálta
végig a stabil hattagú felállás:
Kiss Tibor (gitár, ének),
Varga Livius (ütőhangszerek, rap),
Balanyi Szilárd(billentyűk, vokál),
Kárpáti József (trombita, szárnykürt),
Mikuli Ferenc (basszusgitár)
és Gerdesits Ferenc (dob).
És az új lemezhez kapcsolódóan jópofa cipőket is piacra dobnak a srácok:



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése